2016. március 6., vasárnap

A szobatisztaság természetes kialakulása

Sajnos sok szülő hajlamos rágörcsölni és siettetni ezt a nagyon fontos fejlődési lépést, amely nem feltétlenül oldódik meg kisebb vagy nagyobb testi vagy lelki következmények nélkül, ezért mindenkit óvatosságra és türelemre intenék. 

Szerencsére nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a szobatisztasággal kapcsolatos konfliktusok jórészt elkerülhetők, és a szülővel jó kapcsolatban élő gyermek mindennemű szoktatás nélkül szobatiszta lesz.

A szemlélet alapja:

A felnőtt a csecsemőt aktív partnernek tekinti. Ez azt jelenti, hogy kezdettől fogva kommunikál vele tekintettel, érintéssel, gesztusokkal, beszéddel. Ebben a kommunikációban a felnőtt hol kezdeményezője az interakciónak, hol a gyermek jelzéseiből és megnyilvánulásaiból kiindulva azokra válaszol, megerősíti őket, és értelmet ad nekik. Ezzel nemcsak a gyermek érzelmi biztonságát alapozza meg, hanem én-jének tudatosulását is szolgálja. A gyermeknek van önálló tevékenységi lehetősége, ebbe a tevékenységbe a felnőtt nem avatkozik bele, csak közvetett módon ösztönzi a gyermek aktivitását azzal, hogy megteremti kiegyensúlyozott érzelmi állapotának, optimális pszichomotoros fejlődésének feltételeit. Ennek a szemléletnek az alapja a bizalom a gyermek fejlődési képességében, abban a veleszületett “motorban”, ami a felnőtt beavatkozása nélkül is előrehajtja. Hit abban, hogy stabil érzelmi kapcsolat esetén a gyermek elfogadja a szeretett személy által közvetített társadalmi normákat. A minden gyermekre egyénileg jellemző, egymástól különböző fejlődési ritmusba nem szabad beavatkozni, siettetni, de fejlettségénél mindig egy kicsivel több helyet biztosítva lehetővé teszik, hogy addig gyakoroljon egy már ismert mozgásformát, amíg meg nem érik egy következő fokozat próbálgatására. Ez a nevelési attitűd tehát türelmes és kiváró. Nem nyugtalan, és nem nyugtalanítja a gyermeket sem. Nem kíván tőle semmi olyat, amire még nem képes, aminek nem tud eleget tenni, nem kergeti kudarcba. Így szoktatás nélkül juthatnak el ők is a záróizmaik feletti uralomhoz, ami nem egyszerűen neuromuszkuláris érettségük eredménye, és nem is egy új szokás megtanulása, hanem a gyermek énjének funkciója. Az önszabályozás lehetősége, tehát az, hogy nem a felnőtt irányítja a kontroll elsajátításának menetét, számos gondtól, konfliktustól óvja meg a szülőt és a gyermeket. 

Tehát nem egyszerűen egy új szokás megtanulásáról, egy új ismeret elsajátításáról, a bili használatának a megtanulásáról van szó, hanem a gyermek szocio-emocionális fejlődésében egy fontos és nem könnyű lépésről. Saját elhatározásából mond le valamiről: nem enged az azonnal jelentkező szükségletnek, hanem felfigyel a székelési-vizelési inger jelentkezésére, s visszatartja mindaddig, míg a megfelelő helyen elvégezheti a dolgát. A feszültséggel járó kényelmetlenséget azért vállalja, mert olyan akar lenni, mint a hozzá közel álló felnőttek. Hozzájuk akar hasonlítani, az ő viselkedési normáikkal azonosítja magát. 

Ezzel a logikával az események sorrendje a következő:

1) a gyerek felfigyel az ingerre
2) lemond az azonnali megkönnyebbülésről
3) a megfelelő helyen és körülmények között végzi el a szükségletét.

A szoktatás logikája más: 

1) a felnőtt (függetlenül attól, hogy a gyerek érez-e ingert vagy sem) felajánlja a bilit, és ráülteti
2) várnak, hogy jelentkezzen a szükséglet
3) az eredménytől vagy eredménytelenségtől függően a felnőtt kifejezi elégedettségét vagy elégedetlenségét

Ezzel a felnőtt megfosztja attól, hogy ő maga ismerje fel azt, hogy mi zajlik benne, s hogy a neuromuszkuláris, pszichomotoros és pszichoszociális érettség bizonyos fokán maga ébredjen tudatára annak, hogy uralkodni tud a záróizmain. 

A szülő szerepe csupán annyi, hogy megismerteti a gyereket a bilivel, a WC-vel (de nem úgy, hogy ráülteti). Kezdettől fogva beszél a gyermekkel, tájékoztatja mindenről, ami őt érinti: tisztába tevéskor beszél arról, hogy a pelenka pisis/kakis lett, illetve azt is elmondja, hogy most ő maga azért megy ki, mert WC-re megy. Később felfigyel a gyermek szóbeli vagy egyéb jelzéseire (toporgás, mutogatás, kaki, pisi szavakra), és a jelzéseket szóba fogva reagál rájuk: “pisiltél?”, “kakiltál?”

A gyermek csak akkor ül a bilire, ha azt elkéri, vagy ő maga előveszi, és akkor áll fel róla, amikor akar. Ha üres marad a bili, ne szidjuk, hanem bíztassuk: “most nem sikerült”, “majd legközelebb” A sikerért nem jár ünneplés, de a gyerek érezheti szülője örömét, és övé a jog, hogy a bilit kiöntse, a WC-t lehúzza. Nincs szemrehányás, nincs hasonlítgatás.

Az első bilibe pisilés rendszerint megelőzi az első bilibe kakilást. “Kaka-sokk”: a gyerekek többségénél hosszabb idő telik el az első és a második, illetve az első és a rendszeres bilibe kakilás között.

Biológiai érettség, én-érettség

A gyermek a harmadik életévében az idegrendszer érése és a személyiség alakulása folyamán, belső elhatározás alapján jut el a sphincterein való uralomig. A belső elhatározás erős “én”-t feltételez. A gyermek 2 és 3 éves kora között a mindennapok legkülönbözőbb szituációiban próbálja érvényesíteni erősödő énjét. A dependencia, a felnőttől való függés lazul, és az élet alapvető kérdései foglalkoztatják. Ha kivárják, akarni fogja a szükségleteit is úgy végezni, ahogy a felnőttek. Ha ebben megelőzik, akkor olyat kívánnak tőle, amire anatómiailag még nem érett és/vagy ahol én-fejlődésében még nem tart. 

A gyereknél minden esetben az egyes szám első személy, az “én”, “enyém”, “nekem” szavak használata a beszédben mind megelőzik a kontroll kialakulását. Heves indulati kitöréseken, dühödt támadásokon, védekezésen át visz az út addig a nyugodtabb korszakig, amikor már korsajtáos egocentrizmusa alábbhagy. A szocializálódás eme korszakában tehát fokozatosan magáévá tudja tenni a szülő - s rajta keresztül az egész társadalom elvárását. A sphincter kontroll megszerzése tehát olyan szocializációs folyamat, amely erősen függ a felnövés- a felnőttel való azonosulás vágyától. Másfelől pedig lemondás a csecsemő-létről.

A kontroll kialakulásának időszakában a gyerekeket erősen foglalkoztatja testük felépítése, működése, a nemiség, fiú-lány különbség, nemiszervek különbözősége, szülés, születés misztériuma, ráébrednek fiú/lány-tudatukra. A nemiséggel együtt alakul ki a “nagy”-öntudat. A fiú-tudat fontos állomása pl. az állva pisilés. 

Jó, ha tudjuk:

Miközben minden gyermekkel foglalkozó szakember praxisában egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pszichés panaszok, sőt, a maradanadó személyiségtorzulások hátterének nagy részében is a szobatisztaságra neveléssel kapcsolatos kudarcok, konfliktusok állnak, éppen ezen a területen ne, vagy nem eléggé vették és veszik figyelembe a gyermekben zajló, a tudomány által feltárt fiziológiai, idegrendszeri és én-érési folyamatokat. Nem vették figyelembe, hogy a hólyag és a végbél záróizmainak akaratlagos szabályozásának centruma a legkésőbb érő homloklebenyben van, s hogy a hólyag és a végbél bonyolult funkciója és annak akaratlagos kontrollja, uralma, gyakorlása csak akkor válhat tökéletessé, ha az anatómiai pályák és centrumok megértek. 

Forrás: Vincze M., Falk J.: A sphincter* kontroll (szobatisztaság) kialakulása és a kisgyerek érdeklõdése a testi funkciók iránt.

* gyűrűs záróizom

2015. november 30., hétfő

Feldmár: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?


Újabb könyvecske, amit nagyon megszerettem. Nemcsak szülőknek, hanem önnevelőknek is kellemes olvasmány. 

A könyv magva:

"Az egyetlen útmutatás, amit azzal kapcsolatban adhatok, hogyan neveljük fel a gyerekeinket: ne szégyenítsük meg őket! Ne alázzuk meg őket! Semmiképpen se! És ha más viselkedne így velük, védjük meg őket!"

Legyen olyan kapcsolatunk a gyerekünkkel, hogy ha bárki bármikor bántja őt, hozzánk forduljon. 

A gyerekeknek arra van szükségük, hogy megtapasztalják szüleik szabadságát, boldogságát és jó közérzetét. 

Elég időt kell találni, hogy együtt elidőzzünk a gyerekünkkel. 

Semmilyen tapasztalatot nem tudunk átadni a gyerekeinknek, mindannyian a saját tapasztalatainkból tanulunk. A szülők dolga az, hogy betöltsék a biztonsági háló szerepét. 

Konfliktus esetén: mindig védjük meg a bántalmazott gyereket: "Nem teheted ezt. Én meg fogom védeni azt, akit bántasz." Így beépítjük a védekezési mechanizmust a gyerekbe. Ha az anyám vagy az apám megvédett engem, akkor teljesen helyénvaló megvédeni saját magamat. Mindig a bántalmazott gyermek kapja a figyelmet. 

A kamaszkorról: a legtöbb, amit megtehetünk, hogy felidézzük milyen volt kamasznak lenni, és együtt tudunk érezni a gyerekünkkel. Legyünk nyitottak, és bízzunk a bölcsességében. Nem az a dolgunk, hogy irányítsuk az életét, hanem az, hogy biztonsági hálót jelentsünk a számára. 

Két olyan anyai viselkedés van, amelyek hatására a gyermek (később felnőtt) nagyon félni fog a saját érzelmeitől: 

1. amikor feldühödik, akkor anyja még nála is dühösebb lesz
2. amikor kiborul, akkor anyja leteszi a kezéből, és közli, hogy csak akkor tér vissza, ha abbahagyta a hisztit.

A mai világban jóval könnyebb egy lánynak nővé válni, mint egy fiúnak férfivá. A férfivá váláshoz szükséges, hogy a fiúk életének egy pontján egy idősebb férfit találjanak, akit tisztelnek. (inasség intézménye).

Ha valakinek gyerekei vannak, az a dolga, hogy felvigye a magasba, pályára állítsa őket, azután kapcsolódjon le róluk.

A felnőtt lét azt jelenti, hogy a kötelezettségeinken túl felelősséggel tartozom nemcsak magamért, hanem az általam választott más emberekért is. Mindig szabad vagyok. Az a felnőtt, aki élvezi, hogy felelős gyerekeiért és másokért; az a felnőtt, aki élvezi, ha számítanak rá.

Forrás: Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?

2014. november 23., vasárnap

Babahordozás - Hogyan?

Nagyon sok jel utal arra, hogy az embergyermek hordozásra termett. Erről szólt a Babahordozás – Miért? című írásunk. A következőkben arról lesz szó, hogy hogyan is kell biztonságosan és helyesen hordozni, illetve mire érdemes figyelni babahordozónk választásánál.

A hordozás bizonyítottan jó hatással van a kisbabák izomzatának és szervrendszereinek fejlődésére. A hordozó személlyel függőleges helyzetben való együtt mozgás az izomzatot, a mozgásszervi és egyensúlyi rendszert stimulálja, valamint az agyi és idegi összeköttetések kialakulását is elősegíti, melynek fontos szerepe van a mozgásformák leképezésében. Így a hordozás nemhogy hátrányos, hanem kifejezetten előnyös a gyermek mozgásfejlődésére nézve.

Fontos tudni, hogy ortopédiailag akkor hordozzuk helyesen a babát, ha olyan testhelyzetet tudunk neki biztosítani, amelyben ízületei és izmai ellazulnak, így tehermentesítjük a gerincét, valamint elősegítjük a csípőízület egészséges fejlődését. Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy a babánk számára milyen az ideális tartás, bízzuk magunkat nyugodtan rá! A kicsik ugyanis ösztönösen felveszik a számukra ideális békatartást, amint a magasba emeljük őket:


A választott babahordozónak tehát a következő kritériumoknak kell megfelelnie:
  • a baba combjait legalább vízszintesig emelje (még jobb, ha köldökmagasságban van) 
  • a kicsi enyhe terpeszben legyen a hordozóban 
  • biztosítsa a gerinc élettani “C” görbületét 
  • térdhajlatától térdhajlatáig támassza alá a babát 
  • stabilan ölelje körül 
  • kényelmes legyen a hordozó személynek is 
Mielőtt hordozóeszközt választunk, érdemes néhány kérdést is végiggondolnunk:
  • Mekkora gyereket szeretnénk hordozni? 
  • Hol és milyen helyzetekben használnánk leggyakrabban a hordozót? 
  • Kik használnák a hordozót? 
Most nézzük meg egy kicsit részletesebben a legnépszerűbb babahordozókat:

Szövött kendő: hosszú szövött anyag, speciálisan babahordozásra alkalmas szövéssel készül. Nem nyúlik sem keresztben, sem hosszában, viszont finoman körülöleli a kisbaba testét, stabil támasztás mellett.

A születés pillanatától bármeddig használható, a hordozós kor után pedig akár hintának, hintaágynak, takarónak is kitűnően beválik. Rendkívül sokoldalú hordozóeszköz: bármekkora baba elöl-, csípőn és háton hordozására alkalmas, és mindhárom esetben számtalan kötésmódból válogathatunk a testalkatunknak és élethelyzetünknek megfelelően. Várandósan is használhatjuk: pocaktartó kötéssel enyhíthetjük a törzs terhelését. Azonban mindent tudásában rejlik a hátránya is: a hordozókendők pontos, helyes, kényelmes használatának a megtanulásához kell a legtöbb idő és kitartás a hordozóeszközök közül.

Karikás kendő: rövidebb szövött kendőanyagból készült hordozóeszköz, egyik végén két karika segít fixálni a kötést.

A születés pillanatától akármeddig használható, elöl, csípőn és háton is. Egyszerű használni. Kevés mozdulattal, gyorsan fel- és levehetjük a babát, ezért jól beválik olyan helyzetekben is, amikor csak rövid időre vesszük őt magunkra. Könnyen és diszkréten lehet benne szoptatni. Használat közben nem ér le a földre. Meglepően sokoldalú hordozóeszköz. Egyetlen hátránya van: a féloldalas terhelés.



Rugalmas kendő: kötött anyag, mely széltében- hosszában nyújtható.

Újszülött kortól használható, leginkább elöl hordozáshoz, vagyis amíg a baba el nem éri a 7-8 kg-ot. A rugalmas kendőket a szövött kendőhöz hasonlóan kötözni kell. Azonban, mivel anyaguk nem szövött, hanem kötött, ezért puhább és melegebb tapintásúak. Más technikával is kell őket kötni, mint a szövötteket, mert többé vagy kevésbé, így vagy úgy nyúlnak. És ugyanezért meglehetősen más érzés a végeredmény is. Más dolgokra kell figyelni kötözés közben, és más megkötési módok válnak be velük. A különböző kötésmódok viszont jól átvariálhatóak egymásba. A rugalmas kendő hátránya (hasonlóan a szövött kendőéhez), hogy a pontos, helyes, kényelmes használatához viszonylag sok gyakorlás és kitartás kell.

Mei tai: jellemzően téglalap alakú (ún. body) részhez csatlakozik két kötnivaló vállpánt, valamint a derékpántját is kötözni kell.

Ezekkel a hordozóeszközökkel főleg elöl, és hátul hordozhatunk. Gyorsabb és könnyebb őket felvenni, mint a kendőket, viszont hozzájuk képest kevésbé kényelmesek. Elsősorban önállóan ülő, álló, járó babák számára megfelelő hordozóeszköz. A legfontosabb paraméter a body szélessége (a legjobb, ha állítható), ugyanis itt is - mint mindig – érvényesülnie kell a térdhajlattól térdhajlatig alátámasztásnak! Tehát a hordozós kor elején és sajnos sokszor a végén sem alkalmasak a kisbabák, illetve nagyobb gyermekek hordozására.

Csatos hordozó: derékpántja és vállpántjai is csattal záródnak.

Leginkább elöl és hátul hordozásra alkalmas. Méltán szeretik olyan sokan, hiszen gyors és egyszerű velük magunkra venni a kisgyermeket. Legtöbbször egy hátizsákhoz hasonlítjuk őket, mivel vállpántjai hasonlóak, és az érzet is hasonló a vállunkon: mintha hátizsákot vinnénk. Itt is nagyon fontos paraméter a body szélessége (ahogy a Mei tai-nál) és a megfelelő alátámasztás. Ezért elsősorban önállóan ülő, álló, járó babák számára megfelelő hordozóeszköz. A csatosok jellemzően évekig, a legtöbbjük 3-4 éves korig is használhatóak.


Léteznek még más babahordozók is (babaerszény, kendőből varrt hordozók stb.), melyekben biztonságosan lehet hordozni.

Miben és hogyan nem szabad hordozni?

Kifejezetten ártalmasak az ún. „kenguruk”, melyek a fenti szempontoknak sajnos egyáltalán nem felelnek meg: mivel ülőrészük keskeny, nem biztosítják a térdhajlattól térdhajlatig való alátámasztást, így a baba teljes testsúlyával az ágyékára nehezedik, ezért a térdek felhúzása sem lehetséges. Mivel ebben a testhelyzetben a baba lába tulajdonképpen lóg, ez a pozíció az éretlen csípő egészséges fejlődésére sincs jó hatással, és a gerinc tehermentes „C” görbülete sem megvalósítható. Ezek a hordozóeszközök nem tudják megfelelően (pontról pontra) megtámasztani a kisbabát, aki így „belecsuklik” a hordozóba, illetve „ülni” fog benne, amely testtartásra viszont még nem érett. A szülő szempontjából sem ideális választás a kenguru, mivel viselésével a szülő a baba egész súlyát a vállán viseli, és azáltal, hogy csak elöl hordozásra alkalmasak, a baba gyarapodásával és növekedésével rövid időn belül váll-, és hátfájást okoznak.

Legtöbbször a kenguruk kapcsán kerül szóba, hogy lehet-e a piciket kifelé fordítani. A kisbabák természetes nézelődési igényének ezen az úton való kielégítése semmiképpen sem javasolt, mivel a kenguruban a baba háta ebben a pozícióban a korábbiakban említett módon kiegyenesedik, sőt, homoríthat is! Ilyenkor a baba előre dől a kenguruban, így a súlypont a mellkasára helyeződik, teste még inkább eltávolodik a hordozó személyétől, ami fokozottan terheli annak vállát és hátát. Nem kevésbé fontos szempont, hogy a külvilág zavaró ingerei elől kifelé fordítva nem tud elbújni, így túl sok inger érheti őt, amire még nem áll készen. Ezért ha kisbabánk már nézelődni szeretne hordozás közben, ezt könnyen megadhatjuk neki csípőn vagy háton való hordozással.


Végül szenteljünk pár szót a hordozást segítő kiegészítő eszközöknek: ilyen például hűvösebb időben a hordozós ruházat (kabát, mellény, pulóver, poncsó, hordozótakaró), a lábszármelegítők, az ún. „űrhajós sapkák. Hasonlóan praktikus lehet egy övtáska sok zsebbel, ami szabadabbá teszi a mozgást, mivel a válltáskánk könnyen lecsúszhat a vállunkról a hordozó pántjai miatt. És egy kis pipere tükör is jó, ha van kéznél, arra az esetre, ha valami gyanúsat észlelnénk a hátunkon utazó gyerkőc felől :)

    
Források:
http://www.batyuklan.blogspot.hu/2010/12/ujszulott-hordozasa.html
http://babbamia.hu/hordozas/melyik-hordozot-mikortol/
http://babbamia.hu/hordozas/kenguruk/
http://www.hordozo.hu/a-babahordozasrol/info-a-hordozoeszkozokrol
http://www.csoppkendo.hu/index.php?p=mirefigyeljunk

Képek forrása:
www.didymos.de
www.jeportemonbebe.com

Babahordozás - Miért?

Még meg sem született, de már tudtam, hogy kívül is hordozni fogom. Azt viszont akkor még nem sejtettem, mennyi mindent fog jelenteni mindez… 

A kisbabák hordozásra születtek! A testközelség veleszületett igényük. A kilenc hónap alatt hozzászoktak édesanyjuk testközelségéhez, a melegséghez, szívhangjához, a ringató mozgáshoz. A születés kiszakítja őket ebből a megszokott környezetből, ők viszont ezután is vágyakoznak az ismerős közegbe. Ezért sírnak, ha elvesztenek minket szem elől, vagy ha hosszabb időre magukra hagyjuk őket. A hordozás ugyanazt az ismerős érzést és környezetet biztosítja számukra, mint amit édesanyjuk pocakjában tapasztaltak.

Vessünk egy pillantást a természeti népekre. Nekik teljesen természetes, hogy hordozzák a babájukat. Náluk ez a gyermekgondozás szerves része, ősi módszer.

Manapság egyre több tudományos érv is a hordozás mellett szól:

Genetikai-biológiai érvek

Az embercsecsemő az utódgondozás szempontjából az úgynevezett „aktív hordozottakhoz” tartozik: vagyis olyan reflexekkel születik (fogó, ölelő, terpesztő-guggoló reflex), melyek abban segítik, hogy gondozója testén meg tudjon kapaszkodni. Ezek egyértelműen azt bizonyítják, hogy az kisbabák hordozásra születnek, a testközelség és a mozgás pedig biztonságot ad a számukra.

Idegrendszeri fejlődés

A babák idegrendszere, az idegpályák kapcsolódásai, a szinapszisok mind az őt érő hatások nyomán alakulnak ki. Az idegrendszer fejlődésének alapja az egyensúlyérzék, melynek legfőbb ingere a mozgás. A mozgás tehát – kiegészítve az érintéssel – a csecsemők idegrendszeri fejlődésének kiinduló pontja. A kisbabák így mindkét kulcsfontosságú ingerhez folyamatosan hozzájutnak a hordozás során.

A babahordozás praktikus szempontjai:
  • Kommunikáció: a hordozás segít kiismerni és megérteni kisbabánk jelzéseit, melyekre így időben tudunk reagálni. Ezért a hordozott babák többnyire elégedettebbek, nyugodtabbak, kevesebbet sírnak. 
  • Házimunka: a baba születésével nem áll meg az élet, helyt kell állni a háztartásban. A kisbabáknak (különösen életük első hónapjaiban) többnyire nincs szükségük arra, hogy külön foglalkoztassák őket, azonban annál inkább igénylik a testközelséget. A hordozás nagy segítség otthon is: nem kell folyton karban tartani a babánkat, mindkét kezünk felszabadul, nyugodtan tehetjük a dolgunkat, miközben gyermekünk is megkapja, amit szeretne: a közelében vagyunk, amikor és ameddig csak szeretné. Ráadásul mindeközben sok-sok érdekes dolgot lát-hall-tanul! 
  • Közlekedés: hordozott babával a közlekedés is könnyebb, nem kell babakocsit emelgetni a lépcsőkön vagy a járműveken. 
  • Kirándulás: a hordozás nagyszerű eszköz utazáskor, vagy kirándulások alkalmával is: akár úttalan utakon is elindulhatunk csemeténkkel felfedezni a világot, a terep nem akadály: irány a hegy, az erdő! Semmi sem tarthatja vissza a kirándulni vágyó szülőket. 
  • Szoptatás: az otthon falai közül kilépve sem kell tartanunk attól, hogy nyilvános helyen szoptassuk meg kisbabánkat: a legtöbb hordozóeszközben olyan diszkréten lehet szoptatni, hogy a kívülállók észre sem veszik. 
  • Társasági élet: nem kell bezárkóznunk a négy fal közé, mert kisbabánk született. Hordozott babával szabadon tudunk jönni-menni, amikor csak kedvünk tartja, vagy amikor épp dolgunk van. Ha rátörne az álmosság, nem kell megvárni, míg hazaérünk, hanem alszik egy jót útközben. A hordozás szabadságot ad! 
  • Nagyobb testvér: a hordozás csökkenti a testvérféltékenységet. A nagyobb testvérnek nem kell háttérbe szorulnia a kisbaba miatt. Miközben a Kicsi édesanyján nézelődik vagy pihen, az anya keze szabaddá válik a Nagyobbal való foglalkozásra: tudnak mesét olvasni, játszani vagy akár sütni-főzni együtt.
A hordozás pszichológiai előnyei: biztonságos indulás az életbe

Teltek-múltak az évek és évtizedek. A nyugati világ egyre jobban megismerte az ősi kultúrákat, ezzel együtt az ősi családi viselkedésformákat (a várandósság, szülés, gyermeknevelés körüli teendőket, szerepeket is), és kezd visszatérni a gyökerekhez. Egyre többször hallani a kötődő nevelésről, az (ős)bizalom kialakulásáról. Sok évtizednyi etológiai, kultúrantropológiai és pszichológiai kutatómunkával tudományosan is alátámasztották a kötődő nevelés és válaszkész gondozás létjogosultságát és fontosságát. Ha a baba választ kap jelzéseire, igényeire, megtanulja, hogy számíthat ránk, kialakul benne a bizalom és a kötődés. Ellenkező esetben: ha hagyják sírni és nem elégítik ki igényeit, azt tanulja meg, hogy hiába „kommunikál”, nincs értelme, mert nem kap rá választ.

A hordozott gyermek az anyja nyújtotta biztonságból vizsgálja a világot, innen tekint minden újdonságra anélkül, hogy az szorongást keltene benne. Ha bármi baja van, jelzi, és ezt az édesanya azonnal észreveszi, hiszen a baba ott van a közvetlen közelében, nem a másik szobában vagy a babakocsiban. Ha a baba a jelzéseire azonnal választ kap, azaz nem kell még sírnia sem ahhoz, hogy az anyja észrevegye, mit szeretne, akkor kialakul a kölcsönös bizalom. Az anyának így megnő az önbizalma, hiszen gyermeke kevesebbet sír, tehát joggal érezheti, hogy ő jó anya. A gyermek is megbízik édesanyjában, mert a jelzéseire azonnal reagálnak, érzi, hogy ott vannak vele, figyelnek rá. Így alakul ki az ősbizalom a világgal szemben is, hiszen ha a gyermek biztonságban érzi magát, könnyebben fedezi fel a körülötte lévő dolgokat, nyitottabb, önállóbb, barátkozóbb lesz. Nem fél, hiszen tudja, hogy van egy biztos háttere, ahova visszatérhet.

A következőkben a helyes babahordozásról lesz szó.


Források:

2014. november 19., szerda

A belülről vezérelt gyermek

Dr. Elisa Medhus könyvéből (A jó szülő kézikönyve - Hogyan neveljünk önállóan gondolkodó gyermeket?) olvastam nemrég, és nem bántam meg, mert nagyon jól összeszedett, könnyen értelmezhető tanácsokat találtam benne, melyek megerősítettek abban, amiben hiszek: ne tekintéllyel, hanem szeretettel neveljünk. "Mi vagyok én? Tanácsadó vagy diktátor?" 

Milyen is a belülről vezérelt gyermek? Olyan, aki nem a külső környezetre reagál, hanem belső párbeszéde segítségével dönt: információvá alakítja múltbeli és jelenlegi tapasztalatait, majd összeveti a világról gyűjtött tárgyilagos megfigyeléseit. Mérlegelni tudja az érveket és ellenérveket, és tisztában van döntéseinek lehetséges következményeivel és eredményeivel. Tehát nem meggondolatlanul reagál, hanem válaszol a körülötte lévő világ ingereire. 

A szülő célja: nem az irányítás, hanem az útmutatás és a tanítás. 

A belső vezérlést fejlesztő fegyelmezés 12 alaptörvénye:

1. Szabályok, melyekkel gyermekeink is egyetértenek

Mottó: ésszerűség és érthetőség! Tehát olyan szabályok megteremtésére és érvényesítésére van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy gyermekeink kárt okozzanak másnak, környezetüknek és önmaguknak. Ahogy a gyerekek nőnek, és ahogy a körülmények változnak, úgy a szabályokat is időnként felülvizsgálatra szorulnak: még mindig igazságosak, szükségesek és helyesen kifejezik-e a család értékeit és elveit?

2. Gyermekeink iránti tisztelet

Ugyanúgy kell tisztelnünk gyermekeinket, ahogy elvárjuk, hogy minket tiszteljenek. Érezniük kell, hogy a mondanivalójuk fontos, és meghallgatásra talál. 

3. Következetesség és számonkérés

Ha rapszodikusan fegyelmezünk, a gyermek belső párbeszéde is rapszodikus lesz. Fontos, hogy a szülők egymással is következetesek legyenek.

4. A helyes magatartás modellezése

Lehetőleg tartsuk be azokat a szabályokat, melyeket a gyerekeinktől is megkövetelünk. A cél, hogy ne azért engedelmeskedjen, mert mi azt mondjuk neki, hanem azért, mert erkölcsileg úgy találja helyesnek.

5. Hidegvér 

Fontos, hogy megőrizzük a hidegvérünket! Ha el is veszítjük időnként a fejünket, csak ennyit mondjunk: “Sajnálom, hogy dühbe gurultam”, ne kezdjünk hosszas magyarázkodásba. 

6. A viselkedésre haragudjunk, ne a gyerekre!

Vezessük rá gyermekeinket, hogy nem tetteikkel, hanem a tetteiket előidéző teremtőerővel azonosak. Bebizonyíthatjuk, hogy ez az erő irányítható, és önazonosságuk, önértékelésük fejlődése szempontjából nem a döntés következménye, hanem a tudatos döntéshozatal a fontos. Elvégre a következmény a múlt egy darabja, tehát nem változtathatjuk meg. Csak azt változtathatjuk meg, ami még előttünk áll (a jövőt). Amikor gyerekeink döntései rossz kedvezőtlen következménnyel járnak, próbáljuk elmagyarázni, hogy ettől még nem lesznek jóvátehetetlenül rosszak, és elmesélhetjük, hogy időnként a jó emberek is döntenek helytelenül. 

7. Engedjük át gyerekeinknek a bajaikat!

A gyerekek csak akkor hajlandóak megbirkózni a saját gondjukkal, ha tudják, hogy az kizárólag csak rájuk tartozik. Elég egyszetlenegyszer a segítségükre sietnünk, és boldogan lemondanak a gondjaikról. 

8. Takarékoskodjunk a lelkifröccsökkel! 

9. Több elismerés, kevesebb tiltás

Nem szerencsés, ha gyakran mondjuk nekik a következőket: „Ne!”, „Nem lehet!”, „Nem szabad!”, „Állj!”: ezek a szavak inkább tűzoltásra, mintsem bátorításra és útmutatásra valók. Nem segítenek, hogy a gyerekek megtalálják a helyes döntéshez vezető utat. Az ilyen nevelési stílus nem felkészít, hanem reagál. Mondjuk inkább többször, hogy „Lehet”, „Kérlek, csináld meg!”, „Folytasd”. Ha előbb gondolkodunk, és utána cselekszünk, ritkábban csapunk össze, és nem a hibáikon, hanem az erősségeiken keresztül szemléljük a gyerekeinket. Ezáltal több örömet jelentenek majd, mintsem munkát. 

Ne hánytorgassuk fel a régi hibákat. Ne a hibára, hanem a megoldásra összpontosítsunk! Minden alkalommal, amikor a megoldásra koncentrálunk a probléma helyett, arra tanítjuk őket, hogy hozzánk hasonlóan ők is a megoldást keressék. 

10. Vegyünk tudomást a rosszalkodásról!

Azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk, amikor nyafognak, rimánkodnak, nyaggatnak, veszekednek vagy jelenetet rendeznek, csak lovat adunk alájuk. 

11. Ne külső tényezőkkel befolyásoljuk gyermekeink viselkedését!

A szülők leggyakrabban alkalmazott külső befolyásolása a vesztegetés és a fenyegetés, melyeket próbáljunk elkerülni! Inkább kérdezzük meg tőlük, hogy „Mit tennél annak a szülőnek a helyében, akinek a gyereke úgy viselkedik, mint te?” Gyermekeink jobb, ha azt tanulják meg, hogy ne azért módosítsák viselkedésüket, és ne azért döntsenek, hogy megfeleljenek mások értékeinek, mert félnek, vagy hogy elkerüljék valamilyen rejtélyes hatalom haragját, hanem azért, mert a saját értékrendjük szerint így a jó. 

12. Ne mentsük meg gyermekeinket helytelen viselkedésük következményeitől!

Mantra szülőknek: „Mutass utat, majd állj félre!”

Hét fegyelmezési módszer a belső vezérlés erősítésére:

1. Kérdezzünk! 

Lényege, hogy a szülő kérdések segítségével vezeti rá a gyermeket a helyes választásra: kérdéseink adják a keretet gyerekeink belső párbeszédéhez, akik így maguk okoskodják ki a választ, és önálló döntésekkel hozakodnak elő. 

2. Adjunk pontos információt, tárgyilagosan fogalmazzuk meg a problémát! 
A tárgyilagosságot páratlan megjegyzéssel vagy a helytelen viselkedésre vonatkozó, pontos információval érhetjük el, így felmérhetik tetteik szerteágazó hatásait. A tárgyilagosságnak további haszna, hogy higgadtak maradunk, elkerüljük a fájdalmas hatalmi játszmákat.

3. Kínáljunk korlátozott választási lehetőséget! 
A választási lehetőség felkínálása azt bizonyítja, hogy elismerjük gyermekeink döntési képességeit, és hajlandóak vagyunk átengedni nekik a hatalom egy részét, valamint megkapják hőn áhított figyelmünket is. Három kedvenc módszer: „ezt vagy azt”, „ha-akkor”, „amikor-akkor”.
4. Ne beszéljünk túl sokat! 

Minél kevesebbet beszélünk, annál kevesebb az esélye, hogy felbosszantsuk, megsértsük, agyonszabályozzuk vagy megalázzuk a gyerekeinket, akik rendszerint inkább barátságos, de határozott figyelmeztetésnek tekintik a mozdulatokat, illetve egyszavas mondatainkat. A minimalizmus a többi módszerhez hasonlóan arra bátorítja a gyerekeket, hogy gondolkozzanak el, mit csinálnak rosszul, és miként hozhatnák rendbe. Eredménye: gyermekeinkkel való kapcsolatunkban megfogyatkoznak a kívülről vezérelt hatalmi harcok.
5. Tréfáljunk! 

A humor tudtukra adja, hogy problémájuk semmivel sem fontosabb nekünk, mint nekik, valamint hatástalanítja a pattanásig feszült helyzeteket.
6. Belülről vezérelt szobafogság – elkülönítés 

Egy gyermeket csak akkor szabad kiemelni a csoportjából, ha a magatartása javítására vonatkozó ésszerű kísérletek kudarcot vallottak. Az elkülönítés ne száműzés legyen, hanem „gondolkodó sarok”, ahol a gyermek lehetőséget kap arra, hogy megteremtse a viselkedése korrigálásához szükséges belső párbeszédet. Eltávolítását nyugodtan és udvariasan hajtsuk végre (ha ez nem sikerül, és ellenáll, zárjuk a karunkba, és mondjuk neki: „nekem kell leállítani téged, amíg nem tanulod meg leállítani önmagad”. Kis idő elteltével segíthetünk neki, hogy megvizsgálja az elkülönítéséhez vezető eseményeket. Ezután megmutathatjuk, hogy hogyan kereshet alternatív megoldásokat a problémájára, és hogyan kerülheti el, hogy az újra megtörténjen.
7. Logikus következmény 

A természetes következményekhez nem szükséges szülői közreműködés, a logikus következményekhez viszont igen. Mind a természetes, mind a logikus következmény nagyon hatásos fegyelmezési eszköz, hiszen arra ösztönzi gyermekünket, hogy önvizsgálattal és belső párbeszéddel mérlegelje viselkedését, és annak eredményét. A gondokozási folyamat működéséhez elengedhetetlen, hogy a következmények mindig ésszerűek legyenek. Nagyon fontos az is, hogy legyen lehetőségük javítani, hogy bebizonyíthassák: képesek korrigálni helytelen viselkedésüket. Amikor javítási lehetőséget kapnak, és helyrehozhatják hibáikat, ezzel azt sugalljuk nekik, hogy bízunk a döntéseikben, és hisszük, hogy képesek maguk és az életük irányítására. 

A belső vezérlést segítő dicsérés és jutalmazás: 
  • Dicsérjünk az eredmények helyett a munkájukat! 
  • Dicsérjük önmaguk helyett a viselkedésüket! 
  • Ne mondjunk általános, semmitmondó dicséreteket! Dicsérjünk pontosan, tárgyilagosan. 
  • Dicsérjünk úgy, hogy meghallják! 
  • Dicsérjünk szavak nélkül 
  • Dicséretünk váltson ki önvizsgálatot és öndicséretet a gyermekben "Most biztos büszke vagy magadra!" 
  • Ne dicsérjünk állandóan, ömlengve és kétszínűen.
Következésképpen a dicséretnek minden esetben arra kell ösztönöznie a gyermeket, hogy en mások véleményére hagyatkozzanak, hanem önmagukban mérlegeljék a cselekedeteiket. 

Mindezekből következik, hogy a fegyelmezés és az ösztönzés játssza a legnagyobb szerepet abban, hogy gyermekeink belülről vagy kívülről vezérelt felnőtté válnak-e.

2014. szeptember 5., péntek

A testvérek közti korkülönbségről


Rohanó világunkban bizony nem is olyan könnyű meghallani a természet hangját, és felvenni annak ritmusát. Ösztöneink sokszor mélyen elnyomva várják, hogy végre rájuk találjunk. Mikor szülessen a baba? Meddig szoptassak? Mikor menjek vissza dolgozni? Mikorra tervezzük a kistestvért? Beavatkozzunk-e a természet rendjébe, vagy hagyjuk hadd vezessen minket. Ezek mind komoly dilemmák…

Az egyik legforróbb téma a testvérek közti korkülönbség. Rengeteg pro és kontra, saját vagy mások által megélt tapasztalat. Most nézzük meg ezt egy kicsit más szemszögből!

A testvérek  születése közötti időszak tulajdonképpen az az időtartam, amikor az édesanyák újra feltöltik tápanyag raktárait, előkészítve szervezetüket egy újabb élet kihordására.  Ha elegendő időt hagyunk ennek a folyamatnak, nagyobb eséllyel születik életerős, egészséges kisbabánk.

Lássuk hogyan rendezi el ezt a kérdést a természet:
  • A nigériai ibo törzsnél nagyon erős az a hitbéli meggyőződés, hogy ha a következő gyermek 3 éven belül születik, az menthetetlenül beteges, gyenge lesz. Ezért kollektív utálatnak örvendhet az, aki nem tartja be ezt a türelmi időt, mely alatt - hitük szerint - az anyák újra képessé válnak egy egészséges, erős magzat kihordására.
  • A dél-amerikai, ecuadori és columbiai népeknél és a perui indiánoknál általánosan elfogadott, hogy a férfiak tartózkodnak feleségüktől nemcsak a várandósság alatt, de az egész laktációs időszak alatt is, ennek eredményeképpen a legrövidebb időszak a két testvér között 2 és fél év, de az esetek többségében ennél jóval hosszabb.
  • A melanéziai és poléinéziai törzseknél az a szokás járja, hogy a gyermek születése után a férj nem élhet együtt a feleségével, egészen addig, míg a gyermek járni nem kezd.
  • A Trobriand-szigeteken a várandósság 6. hónapjától a gyermek 2 éves koráig a pároknak tilos a testi érintkezés, ezzel biztosítják a testvérek közti ideális időtartamot.
  • A gyarmatosítás előtti Afrikában a gyermekek legalább 3 év korkülönbséggel születtek. A várandósság és a szoptatás időszakában, mely legalább 2 évig tartott, tilos volt az együttlét. Az afrikai anyák úgy hitték, hogy a laktációs időszak alatti testi érintkezés beszennyezi az anyatejet, mely megbetegíti, megmérgezi a gyermeket. Mivel a legtöbb törzs poligám volt, ez csak az anyáknak jelentett terhet, a férjek ilyenkor olyan feleséget maguknak, akik nem vártak gyermeket, és nem szoptattak.

Mit mondanak minderről a kutatások?

Ha az anya túl hamar, vagyis egy éven belül esik teherbe, számos probléma adódhat: koraszülés, kis születési súly, a méhlepény rossz helyen tapadhat, vagy könnyebben leválhat, és az anyatej jótékony zsírsavtartalma is alacsonyabb lesz. Nagyon fontos tehát időt hagyni az anya szervezetének regenerálódásához.  A magzatok optimális tápanyag-ellátottsága szempontjából a kutatások arra az eredményre jutottak, hogy minimum 18 hónapnak kell eltelnie a két babavárás között. Többségük szerint a testvérek közti korkülönbség ideálisan 3 és 5 év között van. Mindezt pszichológiai megfigyelésekkel is alátámasztották: a család minden tagjának könnyebb, ha a gyermek énjének és személyiségének kialakulása után érkezik a kistestvér: kevésbé érezheti majd trónfosztottnak magát, az új helyzet fokozhatja önállóságát és fejlődését, és a szülőknek is több idejük juthat a kistestvérre. Természetesen nem minden esetben történik így, de megfontolandó, hogy mindezek fényében érdemes-e siettetni az újabb gyermekáldást.


Forrás: Sally Fallon Morell: The Nourishing Traditions Book of Baby & Child Care (Chapter 11: Child Spacing & Birth Control)

2014. február 7., péntek

Egyszerűbb gyermekkor


Kim John Payne könyve, az Egyszerűbb gyermekkor a családi élet egyszerűsítéséről szól (Simplicity Parenting). Arról, hogy a kevesebb néha több. És tényleg!  

Az egyszerűsítés lényege: kevesebbet tenni, és erősebben bízni. Bízni abban, hogy a gyerekek - feltéve, hogy időt és teret adunk nekik - olyan úton és ütemben fedezik fel a világukat, ahogy az számukra a legjobb és leghasznosabb.

Miért egyszerűsítsünk?

Azért, mert életünk egyszerűsítése által csökkenthetjük a "túl sok" és "túl gyors" okozta stressz egy részét, ami megakadályozza gyermekeinket a fókuszálásban, megzavarja alapvető nyugalmukat és biztonságérzetüket. Ezekre nagy szükségük van, hogy azzá válhassanak, amivé szeretnének, kiváltképp egy olyan világban, amely folyamatosan rengeteg zavaró tényezővel, információval, sebességgel, sürgős tennivalóval bombázza őket (és minket szülőket is). Mindezek elvonják a figyelmüket legfontosabb feladatukról: énjük és önmaguk kialakításáról, felépítéséről.

Az egyszerűsítés különösen fontos a mai világban, amely a négy túlzás tartóoszlopára épül: túl sok tárgy, túl nagy sebesség, túl sok választási lehetőség, túl sok információ.

KÖRNYEZET

Tegyünk rendet a gyerekszobában! Nem kell a sok kacat! A kisebb választék megadja a dolgok - és egymás - mélyebb megbecsülésének szabadságát. A gyerekek csak a kevesebb révén tanulhatják meg, hogy mi az, amit valóban szeretnének, és ami megszólítja őket. Ha minden elvárásuk teljesül, akaratuk gyenge és erőtlen marad. Ahogy csökkentjük játékszereiknek mennyiségét, úgy fokozzuk figyelmüket és az elmélyült játékra való képességüket. Csak azokat a játékokat hagyjuk meg, amelyekben hosszabb időn át örömüket lelik. Ezek általában nem bonyolult vagy motorizált játékok, és nem tudnak semmi különöset. A túl részletes, túl komplikált, túl egyértelmű játékok megfosztják a gyerekeket képzőerejük használatától. A megmaradó játékszerek között legyenek aktívabb játékokhoz (építéséhez, homokozáshoz) valók, csakúgy, mint babák, plüssök és kreatív alapanyagok (festék, zsírkréta, gyurma, agyag). 

A játék akkor az igazi, ha hagyjuk történni, nem pedig előidézzük. A gyerekek szeretnek elfoglaltak és hasznosak lenni. Örömüket lelik abban, hogy a tevékenykedés, készítés, javítás őket körülvevő nyüzsgésében nekik is megvan a helyük. A tevékenyen felnövekvő gyerekek, akik kiveszik a részüket a napi teendőkből, arccal máris a komptenecia, az aktivitás és az autonómia felé fordulnak.

A környezethez tartoznak még az illatok, a fény, a társas érintkezés, a mozgás, a zene és a természet, ezek tekintetében is érdemes odafigyelni a letisztultságra.

RITMUS

A mai családok életének legtöbbjét nem ritmus, hanem imporvizáció jellemzi. A gyerekek erősen függnek a napi ritmus struktúrájától, annak kiszámíthatóságától, rendszerességétől, ütemétől. Az ismétlődés ezt az üzenetet rejti: "Azért tesszük ezt napról napra, hétről hétre, mert számít. Fontos, amit együtt csinálunk, és összeköt minket". Az állandóság és a következetesség szigetei egy rendben lévő világ képét mutatják a gyermeknek. Ezeken megpihenhet, és átadhatja magát a játéknak és a képzeletnek. Ha egy kicsi gyereket rituálék és a ritmus érzete vesz körül, az nagy segítségére van a világban alkotott fizikai, érzelmi, intellektuális képének felépítésében. 

Gyakran a tevékenységek közötti szünetek erősítik a kapcsolatokat, amikor nem történik semmi különös. A közös semmittevés ilyen pillanatai rendkívüli fontosságúak!

IDŐREND

A túl sok szervezett elfoglaltság korlátozza a gyermeket, hogy kitöltse saját idejét, valamint hogy keresse és járja a maga útját. A gyermeknek szüksége van strukturálatlan szabadidőre, amelyben "semmitevéssel" foglalkozhat. Az a gyerek, akinek nincs alkalma megélni a  semmitevést (és az unatkozást), mindig a külső stimulációt, a tevékenységet vagy a szórakozást fogja hajszolni. 

A FELNŐTTVILÁG KISZŰRÉSE

A gyermek napi életének egyszerűsítése a szülői egyensúlyérzet helyreállításának egyik legjobb módja! Azzal, hogy egyszerűsítjük játékszereit, környezetét, időbeosztását, megteremtve a ritmus, a rendszeresség érzéseit, megadjuk neki azt a kiváltságot, hogy gyermek lehessen. Lehetőséget adunk arra, hogy az általa képviselt értékek gyökeret eresszenek, és túlnőjenek a gyorsulás, a pazarlás és a túlzások ködén, a "következő szuper dolog" birtoklásának vonzerején. Az egyszerűsítés által a gyerek a játékokon és az interakciókon keresztül érti meg a világot, nem pedig felnőtt megfontolások és információk alapján. Csökken a gyermekre nehezedő nyomás, amint a gyerekkort "kiaknázható lehetőség" helyett kibontakozó élménynek tekintjük, egy saját tempójű, természetes rendszernek. Ha tudatosan elutasítjuk a "többet, gyorsabban, hamarabb" felnőtt késztetéseit, és kihátrálunk a gyerekvilágból, azzal oltalmazzuk is azt, anélkül, hogy vezérelni próbálnánk. Kerüljük a túlzott beavatkozást (lásd helikopterszülők), és a sok szövegelést. Mielőtt megszólalnánk, tegyük fel magunknak ezt a három kérdést: Igaz ez? Jóindulatú ez? Fontos ez?  

A családi harmónia érdekében lényeges, hogy mindkét szülőnek legyen kizárólagos felelőssége a napi élet valamely területén. Amikor szerepet vállalunk a gyermek életének különféle területein, iránta való megértésünk is elmélyül. Ha mindketten konzisztensen és kizárólagosan vállalunk feladatokat, amellett, hogy alkalmunk adódik a gyermekünkkel való kapcsolatteremtésre, a háztartás ritmusa is erősödik.

Az egyszerűsítés folyamata eltávolítja a napi élet stressztényezőinek egy részét, lelohasztja a túlzott elvárásokat, és csökkenti az érzéki irritációkat. Lefújja a rádiókészültséget, megszünteti a sürgősségi eljárásokat a mindennapi életben. A szülőknek lehetőségül nyílik egy természetesebb egyensúly kialakítására, amelyben kitágul az idő,a  zavarok nem öntik el a kapcsolatokat, a rituálék pedig naponta megtett, megtartott kis ígéretek.

Az élet persze az egyszerűsítést követően is kiszámíthatatlan marad. Ahogy mondani szokták: "történnek dolgok", és ha gyerekeink vannak, a "történések" figyelemre méltó rendszerességgel és változatosággal követik egymást. A "dolgok" azonban kevésbé fenyegetőek egy stabil családi középpontból nézve. Az egyszerűsítés kijelöli azt az utat, amelyről egyes esetek letéríthetnek ugyan, de amelyre mindig érdemes visszatalálnunk. Énünk részévé válik, hogy a zavarok és feleslegek nélkül mi lehet a családunkból. Megismerjük, megbecsüljük és védelmezzük ezt az érzést, ezt a megtartó központot.

2013. szeptember 20., péntek

Hogyan fegyelmezzünk?

Bruno Bettelheim Az elég jó szülő c. könyvéből következzék egy kis útmutató a szabályok rendszeréről, gyermekünk indítékairól és azok megértéséről, végül a fegyelemről, önbecsülésről és a büntetés hatásairól.

Bármilyen értelmes útmutatást kapjunk is arra nézve, hogy mit tegyünk - ahelyett, hogy arra ösztönöznének minket, hogy magunk töprengjünk el a helyzeten -, elvész az a spontaneitás, amelynek segítségével szembe tudnunk nézni a nehézségekkel. Ha cselekedni is mások javaslatai alapján fogunk, ez nem ébreszti fel bennünk azt a bizonyosságérzést, amelyben akkor lesz részünk, ha a magunk módján ismerjük fel, hogy mi minden játszik szerepet az adott helyzetben, és az milyen cselekvést diktál. Igen komoly szellemi és érzelmi energiát fektetünk be arra irányuló erőfeszítéseinkbe, hogy megtaláljuk a megoldást egy holtpontra jutott helyzetben, és hogy megértsük, hogyan keveredtünk bele gyermekünkkel együtt, és mi a probléma lényege. Gyermekeink, akik mindig érzékenyen reagálnak a szüleikre, ennek tudatában vannak, és növeli önbizalmukat, hogy érdemesnek tartjuk őket ennyi fáradozásra. Gyakran éppen érzelmi elkötelezettségünk ezen jelei azok, amelyek az egész ügyben legmélyebben érintik őket, ezek segítségével érjük el célunkat: a kielégítő és ezért sikeres szülő-gyermek kapcsolatot.

SZABÁLYOK

Mivel minden szabály általánosításon alapul, nem veszi figyelembe az egyénit, és arra ösztönöz minket, hogy mi is hagyjuk figyelmen kívül mindazt, ami csak a mi gyermekünkre és csak a kettőnk kapcsolatára jellemző, ez idővel elidegeníthet minket egymástól.

Személytelen helyzetekben azonban a szabályoknak megvan a maga előnye: segítségükkel megtakaríthatjuk magunknak a döntést. Amint szabályokat állítunk fel, gyermekünk többé-kevésbé engedelmeskedik nekik, azonban mindketten elveszítjük azt a valódi örömet, amelyet olyankor élnénk át, amikor gyermekünk magától ajánlja fel, hogy elvégez valamilyen feladatot. A szabályok tehát eltárgyiasítják és elgépesítik a szülő-gyermek kapcsolatot, jóllehet minden kapcsolat közül ennek kellene a legszemélyesebbnek, leginkább emberinek lennie - olyannak, amely naponta új örömökkel lephet meg bennünket.

A BIZTONSÁG FORRÁSA: A SZÜLŐK MAGATARTÁSA

A gyermek számára semmi sem fontosabb, mint az, hogy a szülő hogyan él meg bizonyos eseményeket, hiszen ennek alapján értelmezni a világot. Az ő számára a biztonság és a megnyugvás egyetlen forrása a szülő. Ezért ha a szülő szorong, akkor az szorongást indukál a gyermekben is. Viszont ha ennek feloldása érdekében a szülő elmerül a tulajdon múltjában, hogy megértse saját magát és gyermekét, a gyermek megérzi, hogy a szülő ezt az ő kedvéért teszi, így közelebb kerülnek egymáshoz, miközben megpróbálnak megbirkózni a helyzettel.

INDÍTÉKOK

Nemcsak a szülő látható viselkedése van hatással a gyermekre, hanem mindaz, ami lelkének tudatos és tudattalan rétegében játszódik le. Ezek együtt jelentik azokat a támpontokat, amelyekre a gyermek saját magáról és a világról kialakított képét alapozza. Nemcsak a helyzettől, vagy a történések kontextusától függ nagyon sok, hanem a gyermek életkorától és a szülő érzéseinek természetétől és erősségétől is. A kulcsszerepet az adott szituációban a szülő viselkedése játssza, a gyermek ugyanis ennek alapján igyekszik kihámozni a történés jelentését. Az elég jó szülő tekintettel van a gyermek érzékenységére, akinek akcióit és reakcióit, helyeslését és bírálatait megfontolt tapintat hatja át. Az elég jó szülő arra törekszik, hogy a helyzetet egyszerre nézze a saját perspektívájukból és a gyermek teljesen másfajta szemszögéből (elismerve, hogy a gyermek éretlensége csak a saját szempontú felfogást teszi lehetővé). Ezt a kettős perspektívát viszont szinte lehetetlen megőrizni olyan kérdésekben, melyek erős érzelmeket keltenek bennünk, vagy amelyek rendkívül fontosak a számunkra a gyermek boldogsága és jövőbeli sikere szempontjából. Minél fontosabb és egyértelműbb egy kérdés a mi szemünkben, annál kevésbé vesszük a fáradságot, hogy kiderítsük a gyermek viselkedése mögött rejlő indítékokat. Ám a gyermek szemében az a tény, hogy a szülő jobban tud érvelni, és jobban ismeri a releváns tényeket, mindössze annyit jelent, hogy az ő véleményét lesöpörték az asztalról. A szülők többnyire nincsenek tudatában annak, hogy önnön indítékaik és viselkedésük ugyanolyan értelmetlen a gyermekük számára, mint a gyermek viselkedése az ő számukra. Ha a konfliktus legalább egyik résztvevője nem képes figyelembe venni a másik álláspontját, nem jöhet létre kielégítő megoldás. Ezért a mindkét fél számára elfogadható megoldásig csak akkor juthatunk el, ha a szülő előbb méltányolta a gyermek kívánságait és szempontjait - legyenek azok bármilyen naivak és éretlenek. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy el is fogadjuk őket. Az elég jó szülő megvizsgálja a gyermek indítékait, megpróbálja megérteni gondolatait, és méltányolni vágyait azért, hogy tisztában legyen azzal, hogy gyermeke mit, miért és hogyan szeretne elérni. E tisztánlátás segíthet a szülőnek abban, hogy be tudja bizonyítani a gyermek szempontjából, hogy módszerei esetlegesen miért alkalmatlanok saját célja eléréséhez, és mik azok, amik jobb eredményre vezetnének. Ezzel rábírhatja gyermekét arra, hogy minden tőle telhetőt megtegyen annak érdekében, amire vágyakozik. A gyermek számára rendkívül jó érzés, ha komolyan vesszük, és ha úgy látja, hogy szülei megértik. Mivel éppen az a célja, hogy jól érezze magát, ez a kielégülés elfogadható kárpótlást nyújthat neki azért, hogy változtatnia kell a viselkedésén.

Mindezek fényében az nem megoldás, ha ráparancsolunk, hogy engedelmeskedjen a kívánságainknak. Pillanatnyilag talán keresztülvihetjük akaratunkat, ám ha ezt úgy érjük el, hogy megtörjük a gyermek akaratát, akkor ez a későbbiekben károsíthatja az önbizalmát. Mivel a gyermek képtelen túllátni a pillanaton, vagy felfogni, hogy egy-egy problémának más megközelítése is lehetséges, a szülőnek kell olyan megoldást találnia, amely kellőképpen figyelembe veszi mindkettőjük nézeteit. Gyermekünk nagyon közel áll hozzánk, ezért a dolgot tovább nehezíti, hogy azt képzeljük, ismerjük az indítékait. Így nem érezzük szükségét, hogy gondosan megvizsgáljuk őket. Ha ehhez az érzelmi közelséghez empátia és objektivitás is társul, csak akkor fedezzük fel (vagy ő fedi fel) valódi indítékait. Ahhoz, hogy kialakuljon bennünk az empátia, rá kell ébrednünk, hogy milyen hihetetlenül fontosak vagyunk a gyermek számára. Sajnos ezt a felismerést megnehezíti, ha a gyermek dacol velünk, mert ezzel a viselkedéssel éppen azt tagadja, hogy fontosak vagyunk neki.

A gyermek, lévén a mi gyermekünk, hozzánk hasonlóan csak olyan indítékok alapján cselekszik, melyeket helyesnek ítél, jóllehet ezek az indítékok még egy igen éretlen világképen alapulnak. Ahhoz, hogy a különböző indítékainkat összebékíthessük, a mi részünkről meglehetősen nagy türelemre és jóindulatra van szükség.

A "MIÉRT" KÉRDÉSE

"Valahányszor így faggattak, mindig úgy éreztem, hogy sarokba szorítanak"

A szülők "miért" kérdést rendszerint bíráló szellemben teszik fel, azzal az a priori meggyőződéssel, hogy a gyermek úgysem tudja helytállóan megindokolni a tettét. Ezért ezekben a feszült és bonyolult helyzetekben először inkább gondolkoznunk el, hogy mik lehetnek a gyermek indítékai, illetve magyarázatot kell találnunk a viselkedésére, arra, hogy mi ösztönözte, és hogy milyen célt szolgált.

Sokszor megeshet, hogy a gyermek indítékait teljes szívből helyeseljük, mégis kénytelenek vagyunk megakadályozni abban, amit tesz. Ha őszintén válaszol a kérdéseinkre, és mi elítéljük őt azért, amit bevallott, azzal azt erősítjük meg benne, hogy mindenképpen rosszul jár, ha elmondja az igazat ("amikor őszintén megmondom, miért tettem valamit, csak annyit érek el vele, hogy összeszidnak miatta”). Az a gyermek, aki maga se tudja milyen indítékok alapján cselekedett, faggatásunk hatására úgy érzi, azt várjuk tőle, hogy tisztában legyen saját magával, emiatt a kérdezősködés arra ösztönözheti, hogy hazudjék nekünk. Ha megértettük indítékait, és őt felvilágosítottuk erről, akkor mindketten jobban járunk.

AMIKOR A VÁLASZ: "NEM TUDOM!"

A "nem tudom" válasz gyakran nem puszta mentegetőzés vagy köntörfalazás, hanem a gyermek tanácstalanságának őszinte kifejezése. Ha azt akarjuk, hogy gyermekünk nyíltan válaszoljon a kérdéseinkre, tudtára kell adnunk, hogy tiszteletben fogjuk tartani a válaszát.

Ezért ilyenkor is meg kell próbálnunk együttérzéssel reagálni a gyermek helyzetére. Saját felnőtt tapasztalataink alapján kínálhatunk fel neki megoldást, amit fontolóra vehet, azután bíztassuk, hogy mondjon véleményt az ötletünkről, majd ha kell, próbáljon javítani rajta.

Mivel a felnőttek nézőpontja erősen különbözik a gyermekétől, ezért sokszor nehezen tudjuk felfogni azt, hogy hogyan jut el a gyermekünk egy-egy döntésig. Ha viszont megpróbáljuk a dolgot az ő szemszögéből nézni, figyelembe vesszük indítékait, és olyan javaslatokat kínálunk neki, amelyek arról tanúskodnak, hogy vele összhangban gondolkodunk, akkor boldogan és őszintén elmondja nekünk, mi jár a fejében. Ám amikor haragszunk rá, és magyarázatot követelünk tőle, olyankor úgy érezheti, hogy kételkedünk benne, vagy elítéljük. Minden gyerek képes arra, hogy kiolvassa a helytelenítést szülei hanghordozásából, arckifejezéséből, testtartásából. És akár sokat kritizálták a múltban, akár nem, minden bírálatról úgy érzi, hogy az nem pusztán gondolatai és cselekedetei ellen irányulnak, hanem saját maga, egész személyisége ellen.

Ha empátiával reagálunk gyermekünk indítékaira, és igyekszünk az ő szemszögéből nézni a dolgokat, akkor is megeshet, hogy képtelenek vagyunk azonosulni a szempontjaival, vagy képtelenek vagyunk helyeselni a viselkedését. Ám ha biztosítjuk őt jóindulatunkról, akkor szívesebben fogadja útmutatásainkat. Talán nem örül kifogásainknak, de nem fogja úgy érezi, hogy föléje kerekedtünk. És ha megváltoztatja majd nézeteit és viselkedését, azt nem szorongásból, hanem szeretetből teszi: nem azért, mert retteg elégedetlenségünktől és büntetésünktől, hanem mert szeretné megőrizni megbecsülésünket.

FEGYELMEZÉS

A legjobb módja annak, hogy valakiből fegyelmezett személy váljék az, ha megpróbál utánozni valakit, akit csodál - nem pedig az, hogy szóbeli utasításokat követ. Minél kisebb a gyermek, annál inkább csodálja a szüleit, nem is tehet mást: kénytelen hinni tökéletességükben, hogy biztonságban érezze magát. Ahogy a gyermek növekszik, és egyre több embert ismer meg, szülei kezdenek kevésbé tökéletesnek tűnni a szemében. Azonban a fiataloknak is szükségük van olyan személyre, akit csodálhatnak, ugyanúgy, mint kisgyermek korukban. Csak a szülőkön múlik, hogy felhasználják-e gyermekük kötődés iránti szükségletét arra, hogy bizonyos területeken előmozdítsák benne az önfegyelem kifejlődését, és ami ennél is fontosabb: építsenek-e arra a tartós, belső kötelezettségre, amely arra ösztönzi, hogy törekedjék a fegyelmezettségre.

Parancsainkra a gyermekek vagy engedelmeskednek vagy nem, ám a szívük mélyén nem is ezekre, hanem inkább jellemünkről és viselkedésünkről szerzett benyomásaikra reagálnak. Minél jobban szeretnek bennünket, annál jobban utánoznak, és minél kevésbé kedvelnek és csodálnak minket, annál inkább igyekeznek úgy alakítani a személyiségüket, hogy az eltérjen a miénktől.

Amikor a gyermek életének és viselkedésének legfontosabb aspektusait mások szabályozzák, nem látja szükségét, hogy uralkodjék saját magán, hiszen ezt mások megteszik helyette. Az önfegyelem alapja ugyanis az az igény, hogy saját döntései alapján cselekedhessen, amelyhez önálló gondolkodással jutott el. Amikor arra bíztatjuk gyermekünket, hogy gondolkodjék önállóan, és cselekedjék kizárólag saját meggyőződése alapján, akkor növeljük önbecsülését. Ha viszont ráparancsolunk, hogy tegye az ellenkezőjét annak, amit szeretne, akkor önbecsülését romboljuk.

Az önfegyelem kialakulásában fontos szerepet játszik a türelem, amellyel a szülő megvárja, hogy a gyermek eldöntse mit akar tenni. A szülő ezzel fontos példát mutat, és bízik abban, hogy a gyermek - ha elég időt kap rá - magától is eljut a helyes döntéshez. Ez a meggyőződés tovább növeli a gyermek önbecsülését. Az önfegyelemre nem lehet sietve szert tenni, ehhez igen sok időre és türelemre van szükség. Az a szülő, aki siet, rákényszeríti a gyerekre a fegyelmet, holott arra van szüksége, hogy bízzunk benne: a gyermek idővel magától is rászánja magát a helyes viselkedésre. A valódi önfegyelem saját önbecsülésünkből táplálkozik!

A türelem nem látványos erény, és nem is tesz akkora befolyást a gyermekre, mint az, ha a szülő elveszíti az önuralmát. A szülőknek ezért a helyzetek végtelennek tűnő sorában kell tanúbizonyságot tenniük önuralmukról és türelmükről, annak érdekében, hogy gyermekük is megtanulja az ilyenfajta viselkedés helyességét. Mivel nem tudhatjuk, hogy gyermekünk melyik tulajdonságunkkal fog azonosulni, cselekedeteinkben mindig a követekezetességre kell törekednünk. Gyermekünk majd felnőttkorában eldönti, hogy melyik értékeinkkel kíván azonosulni és melyekkel nem, ám fontos tudni, hogy ezek az érett elhatározások mind a kora gyermekkori azonosulásra épülnek rá!

MIÉRT HATÁSTALAN A BÜNTETÉS?

“Büntetéssel csak elhallgattatni lehet, meggyőzni nem" (Samuel Johnson)

Gyermekünk büntetése semmilyen körülmények közt nem kívánatos, még akkor sem, ha a büntetés által könnyebben szabadulhatunk meg a haragtól és a bűntudattól. A büntetés, különösen ha kínos és megalázó, igen traumatikus élmény, mivel önmagában is fájdalmas, valamint megrendíti a gyermek bizalmát szülei jóakaratában, ami biztonságérzetének legszilárdabb alapja. Minden büntetés - akármilyen jogos is - hátráltatja azon célunkat, hogy gyermekünk szeressen bennünket, és elfogadja értékeinket.

A büntetéstől való félelem visszatarthatja a gyermeket a helytelen cselekedetektől, arra azonban aligha ösztönzi, hogy helyesen viselkedjen. Ugyanígy: visszatarthatja a rendbontástól, de önfegyelemre soha nem fogja megtanítani. A gyermekek a büntetésből csak azt tanulják meg, hogy mindig az erősebbnek van igaza.

Az egyetlen valóban hatékony fegyelem az önfegyelem, amire az ösztönöz bennünket, hogy szeretnénk elismerésre méltóan viselkedni, és kiérdemelni saját értékeink szerinti tulajdon megbecsülésünket, azaz elégedettek lehessünk önmagunkkal, jó legyen a lelkiismeretünk. Ez a fegyelem azokból az értékekből táplálkozik, amelyeket azért tettünk magunkévá, mert szerettünk, csodáltunk, és utánozni akartuk azokat az embereket, akik ezek szerint élnek. Ezért nemigen lehet lelkiismeretnek nevezni azt, ami azt sugallja, hogy ne tegyünk rosszat, mert megbüntetnek érte. Lelkiismeretünk akkor végzi jól a feladatát, ha azért ösztönöz bennünket a jóra, mert tudjuk, hogy különben el kellene szenvednünk mindazt a fájdalmat és depressziót, ami az önmagunkkal való elégedetlenséggel jár.

Kizárólag az önbecsülés képes visszatartani minket attól, hogy mindig azt tegyük, amihez éppen kedvünk van. Ezért ha a szülő fegyelemre akarja nevelni a gyermekét, arra kell törekednie, hogy növelje a gyermek önbecsülését.

Bármit tesz is a gyermek, akár jót, akár rosszat, a szülők pozitív vagy negatív reakciója erős hatással van személyiségének alakulására. Ha komoly vétséget követ el, erre az ügy súlyosságának megfelelően kell reagálni, hogy a gyermek okulhasson a történtekből. Amikor helytelenítjük a gyermek cselekedetét, és azt mondjuk neki, hogy bizonyosak vagyunk benne, hogy nem akart semmi rosszat, ez a pozitív megközelítés megkönnyíti neki, hogy ne utasítsa el azt, amit tőlünk hall. A gyermekek csak akkor éreznek elegendő ösztönzést jóindulatunk elnyerésére és megtartására, róluk alkotott kedvező képünk megőrzésére, ha bizonyosak benne, hogy ők maguk fontosabbak nekünk, mint vétségük.

Ha egy gyermekkel közöljük - ráadásul haragos és helytelenítő hangsúllyal -, hogy rosszat cselekedett, ezzel csökkentjük önbecsülését és irántunk érzett szeretetét, így azt a vágyát is, hogy a cselekedeteivel elnyerje helyeslésünket. Ha viszont biztosítjuk róla, hogy meg vagyunk róla győződve, ha tudta volna, hogy helytelen dolgot cselekszik, akkor sose követi el azt, ezzel növeljük az önbizalmát, és irántunk érzett szeretetét. A jelenben a szeretet iránti vágy ösztönzi a helyes viselkedésre, így később, felnőttkorában az önbecsülése motiválja majd, hogy erkölcsös életet éljen.

Az elég jó szülő rádöbben, hogy bosszúságának forrása sokkal inkább saját magában van, mint a gyermek cselekedetében. Ha átadja magát a haragnak, azzal senkinek sem fog használni. Amikor haragszunk, olyankor nem érvelünk ésszerűen. Ilyenkor képtelenek vagyunk méltányosan megítélni a helyzetet, és ennek alapján cselekedni. Éppígy a gyermek sem képes befogadni, amit mondunk, hiszen inkább az érzelmeinkre, mintsem az érveinkre reagál. Ha megpróbáljuk indulatainkat fékezni, ha megfontoltan beszélünk a gyermekkel, akkor is megérzi elfojtott érzéseinket, és inkább azokra figyel, mint a szavainkra. Ha úgy teszünk, mintha higgadtak lennénk, miközben forr bennünk a düh, a gyermek ráébred, hogy nem vagyunk őszinték önmagunkkal.

Az egyetlen helyes és hatásos módszer, amellyel rávehetjük, hogy kéréseinknek eleget tegyen az, ha értésére adjuk, hogy esetleg - átmenetileg - csökkenthet az iránta érzett szeretetünk. Tehát ha nem viselkedik jobban, nem tudjuk annyira becsülni, mint azt ő és és mi is szeretnénk. Azokban a pillanatokban, amikor komoly csalódást okozott nekünk, iránta érzett szeretetünk alighanem mélyponton van, és ha azt akarjuk, hogy jobban viselkedjen, akkor ezt tudtára kell adjuk. Az a gyermek, aki felfogja ezt az üzenetet, a saját indítékai alapján fog felhagyni a helytelen viselkedéssel azért, hogy biztosítsa magának a szülő tartós és zavartalan szeretetét. Miután kifejeztük tette iránti nemtetszésünket, és még dühösek vagyunk, az a leghelyesebb, ha ilyenkor rövid időre eltávolodunk a gyermektől. “Annyira csalódott vagyok, hogy ebben a pillanatban nem szeretnék veled lenni”. Ám soha ne azért küldjük el a gyereket a közelünkből, hogy ezzel megbüntessük, hanem azért, hogy mind nekünk, mind neki módja legyen kissé eltávolodni mindattól, ami történt, lehiggadni, és újra átgondolni a dolgokat. Nagyon óvatosan bánjunk ezzel a módszerrel, mert a magára maradástól való félelem teszi a legmélyebb hatást a gyermekre. Ilyenkor számára a szülő szeretet forog kockán, annak elvesztése pedig súlyos fenyegetés a számára. A gyermekben, akit ideiglenesen kitiltanak szülei társaságából, tudattalanul újraéled a csecsemő réges-régi félelme, aki a szülei nélkül életképtelen. Ennek az újjáéledő szorongásnak a hatására nagy erővel éli át, hogy milyen nagy szüksége van a szüleire, és mindent megtesz annak érdekében, hogy azok visszafogadják őt szeretetükbe. Az a megkönnyebbülés, boldogság, amelyet a szülő és a gyermek olyankor élnek át, amikor rövid elválás után visszatalálnak egymáshoz, csak használ a kapcsolatunknak. Az elég jó szülőnek rossz érzés, ha kénytelen rövid időre eltávolítani a gyermekét a közeléből, még akkor is, ha mindez annak érdekében történik, hogy mindketten megbirkózhassanak a negatív érzéseikkel, hogy a pozitívak keredhessenek felül.

Az elég jó szülő lemond a büntetés alkalmazásáról, és mindent megtesz, hogy az időnkénti szidást kellő mennyiségű dicsérettel ellensúlyozza, valahányszor csak a gyermek megérdemli azt - a valóban jogos dicséret ugyanis mindkettőjüket boldoggá teszi. Tehát a dicséret és az átmeneti szeretetmegvonás a két legmegbízhatóbb módszer a gyermek formálódó személyiségének alakítására.

2013. augusztus 29., csütörtök

Tápláló hozzátáplálás

Az első hónapok után újabb mérföldkő érkezik el a kisbaba életében: ez a szilárd ételekkel való megismerkedés időszaka.


Mikor?

Vegyük figyelembe a kicsi fejlettségét: 
  • érdeklődni kezd a tányérunkon található ételek iránt 
  • képes már a falatkákat megfogni, önállóan a szájába tenni és megrágni 
  • tud ülni 
Ekkor már az emésztőrendszere is elég éretté vált ahhoz, hogy a szilárd táplálékokat feldolgozza. 


Ha a szilárd ennivalók túl korán kerül bevezetésre, akkor az emésztetlen, vagy csak részben emésztett ételek a véráramba kerülve folyamatosan erőteljes immunválaszra kényszerítik a kicsik még fejletlen szervezetét. Mindez emésztési problémákhoz, súlyosabb esetben pedig betegségekhez, fertőzésekhez és allergiákhoz vezethet.

A csecsemők kezdetben csupán néhány fontosabb enzim termelésére képesek: ilyenek a laktózt, a fehérjéket és a lipideket feldolgozó enzimek. Mivel a zsírok kulcsfontosságú energiaforrások a kisbabák növekedésének és fejlődésének szempontjából, ezért természetszerűleg könnyebben is emészthetőek a számukra. A szénhidrátok emésztéséért felelős enzimek legkorábban 16 hónapos kortól kezdenek termelődni, megfelelően viszont csak a nagyőrlők kibújása után, legkésőbb a 36. hónaptól képesek működni!


Hogyan? 

A baby led weaning (BLW), azaz az igény szerinti hozzátáplálás legnagyobb előnye, hogy a kisbaba természetes fejlődési ritmusát követi, amely összhangban van az emésztőrendszer érettségével; valamint elősegíti a mozgásfejlődését is: különösen a szem-kéz koordinációt és a rágást. 

Lényege, hogy a kicsi a hozzátáplálás legelejétől kezdve önállóan étkezik, így saját maga szabályozza, hogy miből mennyit eszik. A hangsúly a játékosságon és felfedezésen van, mivel a baba motivációja a kíváncsiság, és nem az éhség. 


Ételek párosítása 

A zöldségeket az első időkben legjobb, ha megpároljuk vagy főve (pl. levesből) kínáljuk. Egy pici hozzáadott zsiradék (kókuszzsír, kacsazsír, olíva, avokádó) segíti az emésztésüket. A zöldségek jól összeillenek a húsokkal és a párolt gyümölcsökkel; az aszalt és nyers gyümölcsökkel kevésbé. 

A húsokat lehetőleg saját vagy hozzáadott zsiradékkal készítsük, és párolt vagy főtt - később lehet nyers vagy sült - zöldségfélékkel kínáljuk. 

A gyümölcsökkel érdemes egy kicsit körültekintőbben bánnunk. Hozzáadott zsiradékkal (pl. kókuszzsírral) könnyebben emészthetőek, azonban fogyasztásuk főétkezések mellé és utána nem szerencsés; inkább főétkezések között kínáljuk őket. 


Hozzátáplálás az első életévben 


6-8 hónapos korban:
  • Csont- és húslevesek (csirke, marha, bárány, hal) bennük főtt zöldségekkel 
  • Főtt zöldségek hasábokra vágva: cukkini, tök, sárgarépa, brokkoli, cékla zsiradékkal 
  • Főtt csirke- vagy kacsamáj (lehetőleg megbízható forrásból) 
  • Főtt húsok: marha, bárány, pulyka, csirke, hal – előrághatjuk picit, ha szükséges 
  • Párolt gyümölcsök (a magas pektintartalom miatt): sárgabarack, őszibarack, körte, alma, meggy, cseresznye és bogyós gyümölcsök zsiradékkal 
  • Nyers gyümölcsök: érett banán, avokádó, dinnye 

8-12 hónapos korban 
  • Főtt tojássárgája 
  • Párolt húsok, pörköltek 
  • Enyhén párolt zöldségek zsiradékkal 
  • Zöldséglevesek 
  • Basmati rizs - egy napra beáztatva, bő vízben főzve 
  • Erjesztett ételek: savanyú káposzta és más házilag készített savanyúság 

1 éves kor felett
  • Nyers saláta alapanyagok (uborka, paprika stb.) 
  • Párolt leveles zöldségek zsiradékkal 
  • Főtt egész tojás 
  • Áztatott magvak 
  • Citrusfélék 
  • Apró magvas gyümölcsök 
Természetesen itt sem az a lényeg, hogy szigorúan ehhez tartsuk magunkat, inkább csak irányadónak tekintsük a fentebb közölt listát. Egyedül arra figyeljünk, hogy hat hónapos korig lehetőleg kizárólagosan szoptassunk, valamint az erősebb allergéneket egy éves korig kerüljük (a hat hónaposnál fiatalabb csecsemő emésztő- és immunrendszere különösen éretlen és sérülékeny, bélrendszere fejletlen). Amikor már minden jel arra mutat, hogy a baba megérett a szilárd ételekkel való ismerkedésre, szelíden és türelemmel elkezdhetjük a hozzátáplálását, nem csak anyatejeseknél, hanem tápszer mellett is!

Források:
Mi az igény szerinti hozzátáplálás? (Mamami)
Sally Fallon: The Nourishing Traditions Book of Baby & Child Care - Chapter 7: Nourishing Your Baby
http://www.szoptatasportal.hu/files/Meddig_eleg_az_anyatej_fuzet.pdf